We help where we can - We've been to the HVG Job Fair

Mindig is szívügyünknek tekintettük az álláskeresői oldal támogatását, tesszük ezt olykor “hivatásszerűen”, a hétköznapokon magánemberként ismerősöknek, barátoknak, ismerős ismerősének és barát barátjának.

Egy biztos: fontosnak tartjuk, hogy segítsük azokat, akik elakadnak, vagy nem tudják hogyan készüljenek fel életük soron következő megmérettetésére, szívesen adunk tippeket, tanácsokat, eszközöket ahhoz, hogy valakiből előbb sikeres álláskereső, majd felkészült munkavállaló legyen.

Október 4-én a HVG Állásbörzén jártam, a főszervező Frissdiplomás csapatához fűződő régi együttműködéseim, mostanra barátságunk okán ajánlottam fel a segítségem arra a rendezvényre, ahol a megelőző években kiállítói színekben is mindig szívesen vettem részt.

A nap folyamán a főszervezői standon sorra érkeztek kérdésekkel pályakezdők, tapasztalt szakemberek és pályamódosítók. A beszélgetések során volt, hogy tanácsot kellett adni, ilyenkor azt várják, te mondd meg a tutit, mert te tudod, hogy lehet valamit jól csinálni, állást találni, jó önéletrajzot írni, másokat inkább csak coacholni kellett, mert a megoldást maguk is tudták, legfeljebb még nem tették fel maguknak azokat a kérdéseket, amikre egyébként maguk is tudták a választ. Ilyenkor jó látni, amikor bekövetkezik az a bizonyos homlokracsapós aha-élmény és nem is tűnik olyan bonyolultnak az a bizonyos következő lépés az álláskeresésben.

Összességében sikerült azért néhány tanulságot levonni, szolgáljon ez most egyfajta sugalmazásképp azoknak, akik a beszélgetőpartnereimhez hasonlóan tippeket várnak az álláskeresés idején. A legfontosabb, ami minden esetben kiderült, hogy a tudatos karrierépítés még mindig olyan mágikus kifejezés, amivel sokan egyáltalán nem találkoztak és nem tudják mit is jelent ez pontosan.

A TalentStack csapata ahol tud, segít - A HVG Állásbörzén jártunk

Én ebben a beszámolóban nem is mennék messzebb annál, mint hogy azt javasoljam: minden álláskereső számára elsődleges kell, hogy legyen a LÁTHATÓSÁG. Értem ezalatt - különösen aktív álláskeresői időszakban - az online és offline jelenlét erősítését. Roppant egyszerű a dolog: aki nem található meg a közösségi oldalakon, állásportálok adatbázisában, aki nem jár el karriernapokra, állásbörzékre, vagy akár a munkaügyi központok által szervezett eseményekre, az láthatatlan marad.

Aki pedig láthatatlan, azt egyáltalán nem, vagy csak nehezen vesznek észre. Az előttem egymás után helyet foglaló fiatal és középkorú értelmiség számára úgy tűnt hasznos tanítás volt, hogyan és miképpen erősíthetjük ezt a vizibilitást, jelen cikk folytatásában elárulom majd, mire érdemes figyelni, hogyan érdemes építeni azt a bizonyos online és offline énmárkát. Maradjatok a közelben!

We are looking for new team members!

Nem az számít, hány éve vagy a pályán, a lényeg, hogy szeress IT toborzással foglalkozni!

2019.08.01.
We are looking for new team members!

Hello, we are TalentStack!

After more than a decade spent in recruitment, we are here to offer our expertise to support companies with value-added services related to recruitment, employer branding, and employee engagement activities. 

2018.10.07.
Hello, we are TalentStack!

TalentStack 3rd birthday

Kedden szusszantunk egyet és csapatépítő napot tartottunk, sok játékkal, nevetgéléssel, sztorizással, grillezéssel, fröccsözéssel, tortával. Okunk volt ünnepelni! 

2021.06.24.
TalentStack 3rd birthday
Close